Azt találtam ki, hogy mostantól naplót vezetek azért, hogy meg tudjam osztani a gondolataimat azokkal a barátaimmal, ismerőseimmel, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak.

Az életem olyan fordulóponthoz ért, amikor az ember nagyjából már leélte a felét, és elgondolkodik azon, hogy a másik felével mit is szeretne kezdeni.

Egész életemben "álmodozó" voltam, aki néhány méterrel a föld fölött járt. Nem tudtam belenyugodni a normálisnak tekintett életbe, több izgalomra, több szabadságra, több tartalomra vágytam mindig. 

Azt a mondást követtem, hogy "inkább vagyok bolond optimista, mint pesszimista, akinek igaza van." Hiszem, hogy az élet olyan, amilyennek teremtjük. Hiszem, hogy az élet nem a tárgyak és javak gyűjtögetéséről kellene, hogy szóljon elsősorban. Hiszen ezeket sosem temetik el velünk, nem vihetjük magunkkal.

Fura, hogy a legtöbb ember nem gondol a halálra, csak akkor, amikor már olyan közel van a pillanat, hogy nem tud változtatni semmin. Pedig, ha gondolkoznánk vele, akkor talán azon is gondolkodnánk, hogy mi értelme végig gürcölni, és végigrohanni az életen anélkül, hogy akár egyetlen pillanatot megéltünk volna a maga teljességében. 

Nem merünk kilépni a megszabott keretek közül. Nem merünk változtatni. Pedig az életben az egyetlen állandó dolog a változás. Vagy jobb lesz valami, vagy rosszabb. De hogy sokáig nem marad ugyanolyan, az biztos.

Én az életem második felében ÉLNI szeretnék. Időt szeretnék a családomra, a gyerekeimre, tanulni szeretnék arról, ami valójában fontos az életben, arról hogy ki vagyok én valójában, honnan jöttem, merre tartok az élet végtelen tengerén, mert hiszem, hogy nem azért születtünk a világba, hogy egyszer eltöltsünk benne 60-80 évet értelmetlenül.

Hiszek abban, hogy az élet végtelen, és hogy azért vagyunk a világon, hogy tanuljunk és fejlődjünk.

Nem nyugszom bele abba, hogy a körülmények hatásaként éljek. Teremteni akarom a körülményeimet. Ki akarok és ki fogok szabadulni a pénz- és az időhiány rabságából.

Legkedvesebb barátom mondta, hogy addig kell dobálni a szándékot az égre, amíg oda nem ragad. Soha nem szabad feladni. Hát így gondolom én is. :)